A közvélekedés többnyire a tavaszt tartja afféle »újrakezdő« időszaknak. A téli nyűgösség elmúltával ekkor kezdhetünk neki megvalósítani mindent (mindet IS) amit korábban nem sikerült. Jöhetnek a sikerek, a boldogság meg minden hasonló. Azonban, mint tudjuk, az emberek sokfélék. Esetemben a kedvenc idő- és évszak vitathatatlanul az ősz. A „sikerek, a boldogság meg minden hasonló” időszakát nálam a lassabban, gondolkodóbban, fátyolosabban induló reggelek, a színes levelek, a párás, de hihetetlenül illatos őszi napok hozzák el. És hogy mindez miről és miért most és miért itt és egyáltalán? 

Mondom:

Tegnap a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon jártam. (Közbevetés: Jómagam több évig dolgoztam arra, és naponta jártam a Duna partján autóval, de soha nem álltam meg, és nem is tudtam, hogy ott bizony van néhány igazán Szentendrét idéző, őrült hangulatos, macskaköves utcácska. Ezekre tegnap bukkantam először. ) Inkább csak kíváncsiságból mentem ki, kóstolni sem nagyon akartam, mert a Budapesti Borfesztiválon kint leszünk négy napig, Barbi már több listát összeírt, mit akar megkóstoltatni velem, szóval arra a hétre nem árt rákészülnöm...

Budafokon fantasztikus felhőszakadás köszöntött, épp akkor indult a dolog, amikor leszálltam a villamosról. Persze nem tartott túl soká. Rengeteg - akkor épp nagyon vizes - embert találtam, meg egy csomó színpadot, meg persze nagyon sok boros standot. Valamint számlálhatatlan mennyiségű sajtárust, kürtöskalácsost, meg mindenféle egyéb kajaárust is. És rengeteg embert (vagy ezt már mondtam?)

Igazából az emberek mennyisége esetemben fontos momentum. Az a helyzet, hogy én a tömeget nem szeretem. Oké, egy tömegrendezvényen ez általában kivédhetetlen, de ettől a helyzet nem lesz könnyebb. Elsétáltam például a Törley Pezsgőmanufaktúrához, ahol két hete hármasban ültünk az udvaron Barbarával és Andrással, ami egy nagyon hangulatos este volt. Hát, most nem hárman voltak ott, és bizony a hangulat is nagyon máshogy alakult.

Miközben a tócsákat meg a népet kerülve bandukoltam a macskaköves utcákon, volt időm töprengeni azon, mit is keresek itt, mi is az, ami ebben a boros dologban engem megfogott? Nagyjából dűlőre is jutottam magamban, de az igazi megvilágosodás már hazafelé ért, amikor a 47-es villamosról leszálltam a Deák téren. Ott ugyanis - milyen meglepő - hihetetlen mennyiségű ember ment a vizes járdákon nagyjából mindenhonnan mindenhová, egyszerre. Ami önmagában persze ugye tömeg, meg apokalipszis, meg minden, de akkor ott mégsem volt annyira kellemetlen, valahogy még tetszett is…

Nem is értettem magam.

Aztán egy pillanat múlva már mégis. Megláttam az óriáskereket az Erzsébet téri fák fölött, a tócsákban visszatükröződő házakat. És beugrott:

Itt van az ősz!

Nálam az őszi (vagyis az őszért való) rajongásomhoz konkrét képek társulnak. Az esős aszfalton visszatükröződő neonok fényébe szerintem vagy 10 éves korom óta szerelmes vagyok. Vannak ilyesmiről egész kisgyerekként bevillanó képeim, pedig amúgy nemigen emlékszem a gyerekkori dolgaimra. De ugyanígy belém égett a kivilágított szórakozóhelyek utcai tócsákban visszatükröződő képe, ahonnan finoman kiszűrődik egy zongorán megszólaló finom, szomorkás jazz futam. Persze nem harsány és színes romkocsmákra gondolok, inkább a klasszikusan elegáns, míves neonfeliratokat viselő jazzbárok világára. (Murakami Haruki könyveit ki szereti?) Az utcákon esernyővel siető emberek, az autók által felvert vízfüggöny, a hűvösödő, de azért még nem hideg időjárás. Az illatok, az eső, a levelek, az ŐSZ illata. Ezek annyira csodálatosak.

És visszatérve az alapgondolathoz:

Barbara az egyik első videónkban elmondta, ő azért szeretett bele a borok világába, mert nincs még egy ital, ami ennyire változatos lenne, ami ilyen hatalmas világot ölelne fel. Minden évjárat, minden dűlő, minden egyes nap új ízeket, új aromákat teremt, a bor mindig megújul, mindig meglep, mindig elvarázsol.

Azt gondolom, esetemben a bor valahogy betársult, hozzákeveredett az általam annyira kedvelt őszi hangulatmixhez. Részévé vált ennek a képzelt/vágyott/érzett világnak. A borkóstolókból inkább a visszafogottabb, elegánsabb rendezvények világa fog meg, nem a zajos tömegrendezvényeké. Egy pohár borról nekem nem egy fesztivál, de még csak nem is a városliget, hanem sokkal inkább a fent említett jazz- vagy borbárok elegánsabb, nyugisabb miliője jut eszembe. És az ősz.

Ami a legjobb, esetemben egyfajta varázslatra is képes a bor. Még ha nem is a fentiek a konkrét körülmények, egy pohár bor valahogy képes megváltoztatni azokat, valahogy képes odavarázsolni az általam oly nagyon kedvelt érzéseket szinte bárhová, ahol épp vagyunk.

És azt gondolom, pusztán már ezért sem baj, hogy Barbi révén elkezdtem jobban érdeklődni a borok világa iránt. Köszönöm is neki, ezúton is.

Szóval, ezért.

Amúgy pedig csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy kezdjen el ismerkedni a borokkal, találja meg, számára épp mi lesz a kapcsolódási pont ehhez a hatalmas, színes és igazán elragadó univerzumhoz. Akár még ma is kimehet Budafokra, a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválra. De az igazi ismerkedési lehetőség a jövő héten, a Budapesti Borfesztiválon lesz.

Mi kint leszünk, már holnap a Boregyetemen is, aztán az építés alatt is, jövünk rengeteg beszámolóval.