Egy borkóstoló általában a borokról szól. Meg esetleg a borászatról, a szőlőről a vidékről, ahonnan az adott borok származnak. Többnyire megismerjük persze a borokat készítők és azokról épp mesélők gondolatait is, de azért nyilván a borok maguk maradnak a középpontban. De néha, egy-egy szerencsés kóstoló ennél sokkal többet adhat, sokkal közelebbi betekintést kaphatunk a készítők, a borászok életébe is.
Tegnap egy Bussay kóstolón jártam. A Mura völgyében fekvő 5 hektáros családi pincészetet Dr. Bussay László alapította még 1989-ben. 2014-től pedig lányai, az amúgy orvos Dorottya és a jogász Bianka viszik tovább. A tegnapi kóstolót Dr. Bussay Dorottya tartotta. Dorottya a borászat kellős közepén lakik férjével. (Aki amúgy szintén egy borászatot vezet, a Somlói Vándort.) Dorottya civilben az egyik szomszédos község körzeti orvosa.
A kóstoló elején pedig elmondta, hogy ilyen jellegű sajtókóstolót még sosem tartott, ez az első alkalom.
Innen indultunk, meg is fordult a fejemben, hogy akkor most mi lesz? Gondolatban be is rendezkedtem egy unalmasnak ígérkező két órás programra…
Aztán valahogy elindult a kóstoló, én meg egyszer csak azt vettem észre, hogy elkezdtem jegyzetelni, és nem adatokat (azokat általában amúgy is meg lehet találni a borászatok honlapján, vagy más netes forrásokból) hanem szó- és mondatfordulatokat, Dorottya gondolatait. Nagyjából a kóstoló közepére jutottam el odáig, hogy Dorottya igazából teljesen »megvett«. A láthatóan még nem csillogóra csiszolódott előadásmód, a gondolatok pontos átadására alkalmas szavak-kifejezések keresgélése és persze maguk a gondolatok teljesen magukkal ragadtak. Eddigre ráadásul Dorottya is feloldódott kicsit, és a hivatalosabb témák (például, hogy lehet-e egységes borvidékké fejleszteni egy olyan területet mint a zalai, ahol hihetetlenül sokszínű a fajtaválaszték, és a terület talaja, klimatikus viszonyai is nagyon eltérőek lehetnek, tehát akárcsak néhány községnyi távolságokban fekvő borászatok is nagyon eltérő borokat készítenek) mellé bejöttek emberközelibbek is.
A témák amelyek sorban felbukkantak, igazából nem voltak szokatlanok. A növényvédelem, a biogazdálkodás, a generációk közötti nézőpontok különbözősége, egy fiatal nő elfogadása a borásztársadalmon belül… ezek mind visszatérő elemei az ilyen beszélgetéseknek. Azonban itt valahogy az egész személyessé vált. Az apai útravaló és emlékek (sajnos Dr. Bussay László, a pincészet alapítója már nincs közöttünk) a szőlőhöz való viszony, de még a biogazdálkodás személyes vonzatai kapcsán is olyan nyitottságot, olyan őszinteséget kaptunk, ami igazán magával ragadta a hallgatóságot. (Legalábbis az erre nyitottabb részét...)
De beszéljünk kicsit a borokról:
A terület a Mura völgyében fekszik, klimatikus viszonyai nagyon kedvezőek, éghajlata már-már mediterrán. (Megterem a gránátalma, füge, de Dorottyának van másfél méter magas babér cserjéje is!) A talaj köves, nagyon erősen ásványos, mélyebben agyagos rétegekkel.
A szőlők zömükben fehérek, olaszrizling, szürkebarát, rajnai rizling. Ez egyébként változni fog, fejleszteni szeretnék kékszőlő irányba, van már pinot noir, merlot, cabernet és nagy reményt fűznek a csókaszőlőhöz, amely Dorottya kedvenc fajtája, ahogy mesélt róla, kiderült, igazából szerelmes ebbe a fajtába, magába a növénybe, még a levelei és a fürtjei formájába is. A számos feljegyzésre érdemes mondat között szerepelt az is, hogy a „csókaszőlő az, amitől nem gyarapodnak az ősz hajszálaim”, utalva ezzel arra, mennyire megbízható is ez a fajta, szemben például az említett pinot noir-ral, amely kapcsán a „gyűlölöm, de amúgy imádom” mondatott hallhattuk, mert ez bizony kényesebb fajta, bár Dorottya szerint ha valakivel meg szeretnénk kedveltetni a vörösborokat, akkor erre a pinot noir a legalkalmasabb.
A kóstoló is így épült fel, az első tétel a 2018-as Mura (egy, a terület jegyeit döbbenetesen jól visszaadó rizling-szürkebarát cuvée) volt, ezt követte a Kövecs területről való rajnai rizling és szürkebarát, majd jött egy igazán érdekes tétel, egy 2009-es furmint...
Ez az »Örökség« névre hallgat, a története pedig annyi, hogy egy közös tulajdonban lévő területről származik, amelyet a kétezres évek elején még dr Bussay László gondozott. Aztán 2009-re ez a »társulás« véget ért, azonban az utolsó szüret ott maradt a pincében hordóban. 6 évet pihent békében és elfeledettségben ez a bor, mire 2015-ben úgy döntöttek, hogy még mindig nagyon finom, és talán mégis kezdeni kéne vele valamit. Nyilván ez adta a címkén található név magyarázatát is. Mindenesetre ez a Furmint egészen különleges, sajnos összesen 300 palack készült belőle, és hát ezek bizony kopnak is…
Ezek voltak a kóstoló fehér tételei, általánosságban is elmondható, hogy minden itteni boron érezni az ásványosabb, picit sósabb jegyeket. Ezek finom, pontosabban kifinomult borok, érdemes hosszabban ízlelgetni őket. A család javarészt hagyományos, 1000 literes fahordókat használ, ezek átlagéletkora 10 év. Itt tehát nem divat a mindenféle trendi különleges származású, első- és másodtöltésű hordókkal bűvészkedés, inkább a klasszikus iskolát követik.
A kóstoló további tételei már vörösek voltak. Az első egy Pinot noir Charmes névre hallgató 2017-es bor volt. Igazán finom.
Aztán kaptuk a már említett csókaszőlőből készült bort, a befejező tétel pedig az Izsó területről származó cabernet sauvignon 2016-os tétel volt. Ez utóbbi jó alkalmat adott némi merengésre arról, hogy mennyire más is lehet egy cabernet, mint amit például a villányi boroknál megszoktunk. Kifejezetten elegáns, harmonikus, egyáltalán nem nehéz bor, izgalmasan gyümölcsös jegyekkel. Ez a gyümölcsösség egyébként minden itt kóstolt vörösbor esetén feltűnt, valami valóban lehet a terület csodásnak mondott mikroklímájában és talajában.
A borokról persze írnak majd tanult boros kollégák eleget, keressetek majd az írásaikra. Én viszont most visszatérek a hangulatra, mert erről a kóstolóról messze nem – az egyébként tényleg finom – borok fognak megmaradni, hanem a hangulata, a közvetlensége.
Szóba került például a biogazdálkodás. A területen most már nem használnak „szereket”, azonban, mint megtudtuk, nem volt ez mindig így. Dorottya maga döbbent rá arra, hogy az általánosan használt, egyébként legális, engedélyezett növényvédő szerek, műtrágyák is micsoda károkat okoznak, hogy „mennyi mérget is eszünk meg”. Nyilván segített ebben orvosi végzettsége, az innen érkező tudás, de ahogy ezt mesélte, ennél jóval erősebbnek éreztem egy édesanya vagy mondjuk úgy, egy családot összetartó családanya aggódását a család és a gyerekek irányába. El is mesélte, hogy a hálószobájuk és a gyerekszoba ablaka konkrétan pár métere van az első szőlőtőkéktől, a kertben ott vannak a cseresznyefák meg minden egyéb, ő nem akar úgy élni, hogy ne kóstolhasson egy fürtöt, vagy egy pár szemcseresznyét rögtön a fáról. Így aztán most már abszolút biogazdálkodásra álltak át, még azokban az esetekben is ragaszkodnak ehhez, amikor (például egy fekete rothadás esetén) nincs biológiai védekezési mód. Inkább beáldozzák az adott termést, ahogy hallottuk „mindent vagy semmit”, ha egyszer nincs vegyszer, akkor nincs. Mindazonáltal ez a gazdálkodási mód nem okoz érezhető változást a terméshozamban, nyilván a szőlőt is ehhez kell alakítani, a kevésbé szellős, zártabb területrészeken például ritkítani kell, de a tapasztalatok azt mutatják, mindez megoldható és fenntartható.
Hasonlót persze hallottam már máshol is, ami itt különleges volt, az megint csak Dorottya »előadása«. Az egész beszélgetésen érezhető volt, hogy IGAZ, amit hallottunk, amit Dorottya mesélt az mind-mind valóban az életük részét képezi. Néha szinte elérzékenyülésig jutott ez a fajta kitárulkozás, de ez egyáltalán nem volt kellemetlen vagy zavaró, sőt.
Hmm. Kezd hosszúra nyúlni ez a beszámoló, és igazából úgysem lehet mindezt jól visszaadni. Ezen a tegnapi programon valahogy elkezdtünk beszélgetni egy idegen, és igazából nem kifejezetten előadónak tűnő nőszeméllyel és a kétórás kóstoló végére eljutottunk oda, hogy én például biztosan meg fogom őket látogatni, mert kíváncsi vagyok mindarra, amit elmesélt. Látni akarom saját szememmel a Kövecses öklömnyi köveit, a Murát, a területet ahonnan az Örökség származik, a babérbokrot, és még „Zsoltit is, aki alapvetően hentes”.
Járjatok borkóstolókra, érdemes!
Ui: a cím egy lányos zavarban nyilván tévesen elhangzott mondat, de jellemző erre a napra és jól hangzik így is, szóval épp címnek való...
