Ez a poszt valójában a tavalyi #aszuday alkalmából született, eredetileg még a régi blogon, a Barbwine blogon jelent meg. Most viszont újra hasznosítjuk, némi aktuális kiegészítésekkel a végén. Vágjunk is bele:

Aki hozzám hasonlóan rendelkezik emlékekkel még a rendszerváltozás előttről, az talán emlékszik arra is, hogy a tokaji aszúnak akkoriban talán még a mainál is nagyobb respektje volt. A téliszalámi mellett a másik olyan országimázs termék volt, amely határainkon túl is ismertségnek örvendett. Apám mindig tartott itthon tokaji aszút, az akkoriban használatos palackcímkéket talán még most is le tudnám rajzolni. Én persze még nem ittam bort, de azért kóstoltam néha, és meg kell mondjam, azok az aszúk bizony nem voltak igazán finomak, valahogy sosem értettem, miért is van ekkora »hype« körülöttük. (Oké, igazából ezt a kifejezést sem ismertük még akkor.)

Bennem ki is alakult egy óvatos, de meglehetősen sokáig élő távolságtartás ezzel a borfajtával szemben. Rendben, azért az elmúlt években már gondoltam, hogy az igazi aszúk alighanem finomabbak, de valahogy mégsem kóstoltam aszút sok-sok éven át.

Igazából az idei (megj.: mármint a 2018-as) év hozta el a fordulópontot. Elkezdtük Barbarával a blogot, ami hozta magával, hogy manapság egy hónapban kóstolok annyi bort, mint korábban egy-két év alatt. És ebbe bizony már belefér az aszú is. Pár hónapja jártam Tokajban a Pajzos pincészetnél, ahol elég komoly aszú és aszúeszencia kóstolót kaptunk, köztük két 100 pontos értékelést kapott bort is kóstolhattunk. És hát igen, ezeknek nem sok közük volt a bevezetőben említett, emlékeimben élő aszúkhoz. Ezek abszolút különleges borok voltak, amelyek adott esetben valóban tehetnek valamit az országimázshoz. (Ha netán valakit érdekel; a téliszalámival sosem szakadt meg a kapcsolatom, az folyamatos tesztelés alatt áll…)

Pajzosék aszúit kóstolva adja magát a felismerés: talán itt volna az ideje, hogy divatosabbá tegyük ezt a valóban tradicionális hazai borfajtát.

Úgy tűnik, nem vagyok egyedül ezzel a gondolattal, ugyanis pár hete kiderült, hogy idén december 10-én immár második alkalommal rendezik meg a tokaji aszú napját, az #aszuday-t. Az ötletgazda a Tokajhoz ezer szállal kapcsolódó Kézdy Dániel (hozzá köthető a korábban sikeres Furmint Február rendezvénysorozat is).

„Az első Aszú Day meglepően sikeres volt, olyan helyekről kaptunk visszajelzést, amire mi sem számítottunk. Többen voltak, akik eddig ugyan nem rajongtak az édes borokért, de ezen a napon egy-egy kivételes tokaji aszút megkóstolva megváltozott a véleményük. Ez is alátámasztja azt, amit már sokszor tapasztaltam: aki egyszer találkozik egy aszúval, attól kezdve másképpen értékeli ezt a kategóriát” – mesélte Dániel, az első év tapasztalatairól.

A bor persze magában néha kevés, ezért az aszúnaphoz passzoló fogásokat is ajánlanak, az idei évben a libamájból készült ételek a sorosak:

„Noha desszertborként tekintünk rá, a tokaji aszú nem csak az édességek mellé passzol. Magyarország a világelsők közé tartozik a minőségi, hízott libamáj előállításában, a magyar gasztronómiában éppen ezért az egyik tradicionális párosítás a libamáj és a tokaji aszú. A libamáj édeskés íze szépen harmonizál az aszú cukortartalmával, a zsíros textúrát pedig remekül ellensúlyozza a bor élénk savszerkezete. Az elkészítésnél érdemes figyelembe venni az aszúnk karakterét. A fiatal aszúkhoz friss gyümölcsök és zöldfűszerek passzolnak, az érett, régebbi évjáratokhoz pedig használjunk aszalt gyümölcsöket, lekvárt, vagy karamellizálhatjuk is az ételt. Mivel a tokaji aszú az évjáratok, dűlők és borkészítés eltérései miatt sokszínű, így bátran kísérletezhetünk az ízekkel a konyhában.”

Ezen a napon arra biztatnak mindenkit, hogy kóstoljanak meg egy igazán finom aszút. Idén ráadásul az #aszuday utáni időszakra kitalálták a #koccintsaszuval felhívást is, amely egyenesen arra biztat minden borkedvelőt, hogy az ünnepi asztalnak is váljon kihagyhatatlan részévé egy-egy palack tokaji aszú.

És hogy mit kell tudni magáról az aszúról?

A Tokaji borvidék Magyarország északkeleti részén található, régre visszanyúló borkészítési hagyományokkal rendelkező szőlőtermő terület, amelyet már 1737 óta jegyeznek, mint a világ első zárt borvidékét. Kivételes édes borok készülnek itt, a talaj, a mikroklíma, a botritisz, a helyi szőlőfajták és a borkészítés ötösfogatának köszönhetően a tokaji aszú egyedülálló, más borokkal össze nem hasonlítható karaktere jön létre.

A vulkanikus alapkőzet a borok ásványos karakterét és a feszes savszerkezetet adja. Azt talán mára már mindenki tudja, hogy a tokaji aszú - több más édes desszertbortól eltérően - nem egyszerűen egy »mazsolabor«. A titok az aszúsodás folyamatában található, a folyók által befolyásolt őszi, párás mikroklíma segíti a Botrytis Cinerea nevű nemespenész kialakulását, aminek köszönhetően megjelennek az aszúsodott szőlőszemek. Miután ez a »betegség« nem egyszerre jelenik meg az egész szőlőfürtön, ezért ezeket a bogyókat mindig kézzel, több körben, folyamatosan szedik. A szigorúan meghatározott borkészítési eljárást minden termelőnek be kell tartania, így csak a borvidéken engedélyezett hat szőlőfajtából készülhet. Azonos évjáratú borba vagy erjedő mustba áztathatják az aszúsodott szemeket, a kierjedés után a maradékcukor-tartalomnak pedig minimum 120 gramm/liternek kell lennie, és kötelező hordós érlelésnek is alávetni a bort.

Eddig tehát a tavalyi - egyebekben abszolút aktuális - poszt. De persze aszút kóstoltunk azóta is, amiről ez a friss, immár Gabival forgatott videó is tanúskodik: 

Végül is Aszúból sosem lehet elég, szóval ide linkelem a tavaly előtti, Barbarával készült aszús videót is: