Grund Studio

Brian és a bor

2019. december 25. - Gyökösi Attila

Így karácsony idején talán nem árt egy kis történelmi távlatokba nyúló ki- vagyis visszatekintés. Az általam épp a napokban újranézett, Brian életét feldolgozó utolérhetetlen eposz „mit adtak nekünk a rómaiak” részéből tudjuk, sok más között a bort is a rómaiaknak köszönhették a judeaiak.

regibor.jpg

Persze ez a film nem minden kockájában tekinthető hiteles történelmi forrásnak, ez a jól hangzó állítás is ilyen. Valójában a bor és annak készítése, fogyasztása szinte mindvégig, az ősidőktől jelen volt Izrael történelme során. A régióban már körülbelül i.e. 8000-ből származó régészeti feltárásoknál is találtak szőlőmagokat. Manapság úgy gondolják a terület ismerői, hogy i.e. 5000-re tehető az első szőlők telepítése a Kánaánban. Azt is tudjuk, hogy i.e. 2000-ből származik olyan feljegyzés, amely Noé szőlőtelepítéséről tesz említést. Nagyjából i.e. 1400-ban már Mózes előreküldött kémei hatalmas szőlőfürttel tértek vissza Kánaánból és i.e. 1000-ből származó feljegyzéseink vannak arról, hogy Dávid király hivatalnokokat nevezett ki a szőlőjének művelésére, illetve borospincéjének a felügyeletére. Szóval, Brian korában már sok ezer éve ismerték a szőlőt arrafelé.

Azonban az bizonyos, hogy a szőlő komolyabb európai elterjedése már valóban a Római Birodalom idején történhetett, amikor a hatalmas területen hódító római katonák és a velük együtt érkező polgári lakosság szinte az egész impérium erre alkalmas éghajlatú területén meghonosították a szőlőt és a bort. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kontinens több régiójában már korábban is ismert volt a növény, hiszen azt is tudjuk, hogy a kelták és a dákok is fejlett szőlőtermesztéssel dicsekedhettek. Az i.e. 4. században Európát jórészt benépesítő kelták a mai francia, német területeken, és részben a Kárpát-medencében is foglalkoztak szőlőműveléssel.

Ráadásul a rómaiak sem maguktól váltak kiváló borkészítővé, sokkal valószínűbb, hogy az általuk meghódított dél-itáliai, korábban görög gyarmatvárosok zömében görög népességétől tanulták el a magas szintű borkészítést és a borkultúrát. Sikerrel, ami azt illeti, hiszen azt feljegyzésekből tudjuk, hogy abban a korban sokáig a legjobbnak az itáliai borokat tartották. (Miután megküzdöttek azzal a sztereotípiával, hogy a legjobb nedűk csakis görög földről érkezhetnek...)

mitadtak.jpg

A Római Birodalomban a szőlő termesztése annyira népszerűvé vált, hogy néha már a gabona és haszonnövények termesztését veszélyeztette, nem beszélve a szabad itáliai szőlőbirtokosok érdekeiről. Hispánia, Gallia, Pannónia, Kis-Ázsia, a régi görög területek szinte ontották Róma poharaiba a jobbnál jobb borokat. Ez idővel akkora probléma lett, hogy Domitianus császárnak (81-96) a nyugalom biztosítása érdekében i.e. 92-ben rendeletet kellett alkotnia a provinciák szőlőtőkéinek kivágására, amely még a szőlővessző kivitelét is megtiltotta Itáliából. A rendeletet azonban teljesen soha nem tudták végrehajtani. A célját soha el nem érő törvényt végül Probus császár (276-282) szüntette meg, feloldva a domitiánusi korlátozásokat. Sőt, rögtön fordított is a szokásokon, és épp hogy elősegítette a szőlőtelepítést egész birodalmában. Például Pannóniában is, ahol Sirmium közelében saját katonáival ültettetett szőlőt, akik - vélhetően egyfelől a nehéz földmunkák miatti elégedetlenségük okán, másfelől talán az el-elmaradozó zsoldjuk miatt is - egyszerűen szőlőkarókkal agyonverték őt. (Császárnak lenni sem mindig a legjobb opció, pláne akkoriban Rómában...)

Úgy véljük, ez igazán kedves és szép momentum a történetben, épp illő így karácsonyi ünnephez, úgyhogy itt most abba is hagyjuk a történelmi visszatekintést. Bár a fentiek szerint a bort mégsem a rómaiak vitték Júdeába, azért láthatóan sokat tettek érte, szóval nyugodtan emelhetjük mai poharunkat az ő egészségükre.

És Brian egészségére is, persze.

A bejegyzés trackback címe:

https://grundstudio.blog.hu/api/trackback/id/tr514689300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Indriq 2019.12.26. 16:59:47

de a vízvezetéket biztos ők adták Judeának:) meg a csatornázást! :)

Muhammad Balfas 2019.12.26. 17:39:19

@Indriq: Viszont a szennyvízelvezetés már nem volt az erősségük..
süti beállítások módosítása