Jómagam általában figyelek arra, hogy egy-egy rendezvényről, amelyen részt veszünk és beszámolnánk róla, nálunk jelenjen meg legelőször írás. Ez talán még korábbi munkáimból marad beidegződés. Most is így terveztem, de végül máshogy alakult. Igazából Gyuri kollégánk írta volna ezt a posztot (ketten vettünk részt a kóstolón), de neki besűrűsödött az élete, én viszont nem jegyzeteltem, arra számítva, hogy ő ír majd. Szóval akkor jövök most én, kissé megkésve, viszont teljesen fejből...

A héten egy kóstolón jártunk, erről a Facebook oldalunkon hírt is adtunk. Kóstolóra járni jó móka, különösen, ha olyasmit kóstolhat az ember, amit egyébként valószínűleg nem nagyon lenne módja. Ez a program is ilyennek ígérkezett, bár ezt az odaérkezésünk pillanatáig biztosan nem tudhattuk. Ugyanakkor kedvező jel volt, hogy a Real Companhia Velha, a Royal Oporto gyártójának termékeit maga Pedro O. Silva Reis, a borászat tulajdonosának a fia fogja bemutatni.

Aztán odaértünk, és megláttuk a kóstoltatásra kerülő italok jegyzékét… 

Ugye? De haladjunk sorban. 

Az tudtuk, hogy az itt kóstolható borok Portugália egyik legismertebb borvidékéről származnak. Az Alto Douro borvidék az igazi portói borokat adó szőlők termőhelye. Ráadásul ez a világ egyik legkorábban kijelölt borvidéke. A termőterület határait még 1756-ban jelölték ki, amikor Marqués de Pombal a Douro felső folyásánál termelt bor minőségének biztosítására kidolgoztatta a világ első részletes bortörvényét. A hagyományos módon, teraszosan művelt szőlőknek köszönhetően a borvidéket 2001-ben a (kulturális) Világörökség részévé nyilvánították. A területen jellemzőbb a vörös, mint a fehér bor. Fontos, hogy sokféle bor készül itt, nem csak az erősített 'portói' borok.

A bemutatandó borok listája igazán impozánsra sikerült, maga a kóstolósor is jól lett összeállítva. A helyszín, az Intercontinental pedig kellően puccos egy ilyen jó nevű cég termékeihez. A délelőtt 11 órai kezdés ugyan kicsit elgondolkodtató, ez az időpont mindenkit kizárt, aki nem főállásban foglalkozik borokkal, ezért nem tudott eljönni például Barbara sem velem. Nem is telt meg teljesen a terem. Mindenesetre akik ott voltunk, nem bántuk meg a dolgot, az bizonyos. A program elején Pedro elég hosszan mesélt a cégről és a családról, meg persze az Oporto filozófiáról. Egy ilyen cégnél nyilván van történelem, van miről mesélni, Pedro pedig láthatóan vérprofi ebben, mind az előadásmód, mind a lexikális tudás, vagyis a tartalom rendben volt nagyon. Az első tételek nyugisabb kóstolására így még volt idő, de aztán begyorsult a dolog, volt, hogy három pohárban is volt előttem háromféle Oporto, ahol már azért nem volt túl sok idő az ízlelgetésre és az értő hümmögésre.

Aztán az utolsó tételeknél picit megint ráérősebb lett a tempó, de ekkor már műsort is kaptunk. Hogy miféle műsort? Elmesélem azt is.

Szóval, odaérkezéskor már láttuk, hogy az asztalon van néhány kissé szokatlan eszköz is a sok borosüveg között. Ezek közül a kard volt még a kevésbé meglepő, ezt amúgy rögtön az első tételnél – ami egy 2014-es pezsgő volt – használatba is vette Pedro. Én igazából nem vagyok oda ezért a fajta pezsgőnyitásért, de ha valakinek ez esik jól, hát tegye. Itt sem halt meg senki balesetben, a pezsgő pedig finom volt, szóval ezzel nincs gond. Hanem volt még az asztalon néhány eszköz, amelyek leginkább egy ló billogozására tűntek alkalmatosnak. Persze az Intercontinental első emeletén nincs igazán sok ló, szóval sejtettem, hogy ez is a boros műsor része lesz. Gyuri persze rögtön el is mesélte, hogy a nagyon idős borok dugói általában már nem bírják ki, hogy hagyományos dugóhúzót tekerjenek beléjük, porladnak, és sanszos, hogy a bor tele lesz dugóreszelékkel. Épp ezért az ilyen idős boroknál szokás az, hogy elroppantják a palack nyakát, ehhez kellettek a különleges eszközök. No jó.

A már említett listán a tételek között az utolsó két bor igencsak idős volt: 

• Carvalhas Colheita Especial 1927
• Carvalhas Memories 1867 

Ezek azért már olyan évjáratok, amit az egyszeri látogató azonnal lefotóz és posztol a Facebookra. Így tettünk mi is. Egy ilyen idős italnál talán már az is megbocsátható, ha látványos hókuszpókuszokkal varázsolják elő a palackból. Így történt itt is. A metódus egyebekben ugyanaz, mint amit millió youtube videóban láthatunk a „hogyan vágjunk ketté egy palackot” filmecskékben. Az üveg rosszul viseli a hirtelen hőmérséklet-változást, így a (tüzes billogvassal) kellően felmelegített, majd hirtelen lehűtött palacknyak könnyen elroppantható, az érzékeny-porózus dugóhoz hozzá sem kell érnünk. Az alábbi videóban látható (ellenfényben) az akció: 

(Nos, igen, délelőtt 11-kor még alacsonyan jár a nap...)

És hogy milyen volt a bor? Meglepően jó. Igazából gondolkoztam is közben, hogy egy ilyen idős bort rengeteg baleset érhet a hosszú évek alatt, és milyen kellemetlen lenne, ha kibontás után derülne ki, hogy esetleg nem is jó már. (Ráadásul még a dugót sem lehet megszagolni.) Itt azonban nem volt gond, mind az 1927-es, mind az 1867-es tétel kifejezetten finom volt. 

A kóstolás persze tudományosan lett felépítve, sorban jöttek a 10, 20, 40 éves tételek, majd eztán következtek az említett 91 és 151 éves bort tartalmazó palackok. Jómagam nem vagyok nagy desszertbor fogyasztó, ez esetben azonban fejet kell hajtsak a kóstolt tételek előtt. Testességben, aromákban, teltségben tényleg nem kóstoltam korábban ezekhez fogható bort. Írtam már talán, hogy én főállásban röviditalokkal foglalkozom, a bor egy újabb keletű szerelem. Így aztán nem is nagyon szeretek borokról túl 'szakmaian' írni és beszélni, ez nálunk Barbara feladata. A kóstolás kezdetekor Gyuri megjegyezte – látván a koros tételeket a listán – hogy ezek szerinte sokkal inkább tekinthetőek már likőrnek, sokkal közelebb állnak ízvilágban akár egy idős konyakhoz vagy egy érlelt rumhoz, úgyhogy annyira ne érezzem elveszve magam. Mit mondjak, igaza lett. 

Hazafelé baktatva a kóstoló után valóban olyan lecsengést, aromák, utóízek nyomait éreztem a számban, mintha valami idős párlatokat bemutató kóstolón jártam volna. 

A magam részéről mindenképp felkerültek ezek a borok a saját italos palettámra. Persze 151 évest nemigen fogok itthonra beszerezni, de a 10 és a 20 éves változatok is igazán finomak, és még bőven a 'fájdalomhatár' alatt van az áruk. 

Kóstoljátok meg ti is, ha még nem tettétek volna.