Tegnap az új év első Wineglass kóstolóján jártam. A Hajós-Bajai Sziegl pince volt a sajtóklub vendége, az ő boraikat kóstolhattuk, de mint általában az ilyen rendezvényeken lenni szokott, végül a boroknál is érdekesebb volt amit a borász, ez esetben Sziegl Balázs mesélt magukról, a területről, és persze a borokról is.

Nem először írom, hogy én ebbe a boros világba igazából Barbara révén csöppentem. Azonban egyre inkább érzem, hogy bár a borokat szeretem, és lassacskán azért egyre többet tudok róluk, de ami igazán megragad, az maga a szőlő... A szőlő termesztése és művelése, az évszázados technikák és a modern trükkök. Ez a tegnapi rendezvény talán ezért is tetszett annyira. Persze a pincészet borai is finomak, esik is róluk még szó itt, de amit a Sziegl pincészet területéről, az ott honos szőlőfajták sokszínűségéről, az alkalmazott - igencsak munkaigényes - művelésről megtudtunk, az kifejezetten érdekes volt.

Manapság sokszor hallani, hogy egy pincészet »családi«. Nos, Sziegléknél aztán valóban ez a helyzet. A jelenleg mintegy 8,5 hektárnyi, persze több dűlőben fekvő szőlőt maguk művelik. Balázs párja, Petra most mindenféle gyermekáldások miatt a fizikai munkából egy kis időre kimarad, de az „irodai” részt végzi továbbra is. A munkában összesen 3-4 állandó, és már nem is fiatal segítségük van. Mint megtudtuk, épkézláb munkaerőt arrafelé sem igen lehet találni. Volt még néhány ügyes helyi asszony, de miután ők már 70-80 évük felé járnak, idén már nem tudnak segíteni. Akárhogy is, az mindenképp elmondható, hogy Balázs aztán tényleg tudja miről beszél, amikor a munkákról mesél, valóban minden folyamatot maga csinál.

Mert munka aztán van bőven. A terület, bár időtlen idők óta ad otthont a szőlőnek, számomra valahogy mégsem tűnik ideális szőlőtermő vidéknek. Igaz, talajviszonyai némileg kedvezőbbek mint az alföld többi részén tapasztalunk, és klímaviszonyai, a napsütéses órák száma is magasabb. Ennek ellenére én úgy érzem, hogy itt bizony talán a szerencsésebb borvidékeken megszokottnál azért többet kell foglalkozni, dolgozni a szőlővel ahhoz, hogy valóban kiemelkedő termést, vagyis végső soron borokat adjon. Balázs érzékletesen mesélt az alacsony tőkék műveléséről, némileg már derékfájósként nagyon is át tudtam érezni ennek a munkának a nehézségét. Nem biztos, hogy fontos, de azért ideírom, hogy a Sziegl pince bioborokat készít. A szőlő gondozása, a növényvédelem nyilván az ehhez illő módon történik. Az organikus és 'bio' művelésről írtunk már korábban, kétségtelen, hogy a világ errefelé halad, bár most még némiképp vegyes az ilyen művelési módot a zászlójukra tűző borászatok megítélése, de ez nyilván idővel alakulni fog.  

Hajós környékén a sváb lakosság betelepülése (az 1700-as évek) után mindenkinek volt szőlője, nem véletlen, hogy itt található Európa legnagyobb pincefaluja, mintegy 1200 különálló apró pincével. A Sziegl családnak is volt persze, de Balázs igazából sokáig nem különösebben érdeklődött iránta. Nem is borásznak készült, aztán egy fél év egyetemi kihagyás után, amit otthon töltött, - közben segítve az otthoni szőlőben is - valahogy ez megváltozott. Olyannyira, hogy ennek hatására ki is tanulta a szakmát. Közben párt is talált magának, a hasonló gyökerekkel bíró Nagy Petra személyében. Erről az időszakról így írnak Hajós honlapján:

A Pince (elő)élete 2011-ben, Balázs nagypapájától kapott pár sor szőlővel, és a papa pincéjében kijelölt egy darab fahordóval kezdődött. Majd 2012-ben felépült az első saját pince, saját hordókkal, az első saját szőlőterületekkel. Ekkor indult el ténylegesen a Sziegl Pince.
Valamikor ekörül ismerkedtünk meg egymással és alakult ki a szerelem is – egymás és a borok iránt egyaránt. Közben egyetemre jártunk (Balázs kertészmérnök- szőlész, Petra szőlész-borász mérnökként végzett), és más borászatoknál is dolgoztunk, sok tapasztalatot gyűjtöttünk. A szabadidőnket pedig bulik helyett inkább az otthoni kis birtokra áldoztuk.

A jelenlegi birtok több kisebb részből áll, ezeket folyamatosan vásárolták össze, és ahogy Balázs elmesélte, a büdzsé bizony mindig szűk volt, így nem feltétlenül a legjobb állapotú szőlőket sikerült megszerezniük. És itt jött szóba az egész beszélgetés főmotívuma, az átoltás.

Balázsék a nem optimális fajtájú és összetételű, általában már idősebb, - vagyis jól fejlett gyökérzetű, életerős, szívós - szőlőket nem lecserélték, hanem átoltották. (Az öreg tőkék előnyeiről írtunk már mi is.) Maga az oltási tevékenység is érdekes (legalábbis számomra) de még inkább az, hogy Balázs elmondása szerint az így »megmentett« vagy inkább újrateremtett szőlőkben 1-2 éven belül teljes értékű termés szüretelhető, szemben a teljes tőkecserével (újratelepítéssel) ahol ez akár 5-8 év is lehet. Csak hát ez rengeteg munka. Minden egyes tőkét kézzel visszavágni, aztán szépen átoltani, majd ezeket nevelgetni, figyelni… mindezt a talajtól néhány 10 cm távolságban, vagyis guggolva-törökülésben, végig a sorokon…

Hogy Balázs tényleg megszerette a szőlőt, az persze nem csak ebből, vagyis a vele végzett rengeteg munkából volt kiérezhető, hanem abból is, ahogy aztán a borokról mesélt.

A programon Tramini, Rajnai- és Olaszrizlingek, Kadarka, végül pedig egy igazán különleges Kövidinka volt kóstolható. Minden egyes tételnél halhattuk a fajta szerepét a Hajósi dűlőkben, történetüket, hogy hogyan kerültek a Sziegl pincéhez. Balázsék kísérletező, próbálkozó típusú borászok, gond nélkül lepalackoznak akár csak egy-egy hordónyi bort is, ha úgy érzik, érdemes egy-egy tétellel kicsit máshogy bánni. Jelenleg összesen évi 17000 palack bort készítenek, és távolabbi terveikben sem szerepel a 25000 palacknál nagyobb szám, ekkora mennyiséget, illetve területet képesek családi cégként menedzselni.

A kóstolt borok persze finomak voltak. A 2017-es Tramini érdekes, Balázs elmondta, hogy a fajta a 90-es évekig viszonylag népszerű volt, mára azonban nagyon kevés maradt belőle. Persze ez is újraoltott ültetvény. Kellemes, könnyű és könnyen iható bor.

Érdekes volt még egy Olaszrizling párosítás, ami két, gyakorlatilag azonos, de különböző dűlőkből készült bor összehasonlítására adott módot. Az egyik a Hársfás-út, a másik Herreberg dülőből való, és meglepő, de tényleg volt a dűlőszelekciónak érezhető hatása, számomra a második tétel aromásabbnak, teltebbnek tűnt.

Finom volt a Kadarka is, amiből kétfélét kóstoltunk, az első egy Kadarka Rozé volt amiről megtudtuk, hogy igazából persze nem rozé, inkább csak a színe az. Ebből például mindössze 169 palack készült, mi az utolsó négyből kóstoltunk kettőt. Igazi Kadarkát is kóstolhattunk, ez a Herreberg dűlőből érkezett. Balázs elmondása szerint bár a Kadarka – legfőképp a nagyon tömött fürtjei miatt - kényes, és mára igencsak visszaszorult, de ő lát benne fantáziát, igazi magyar fajta, a belőle készült bor a „lángostól a dobostortáig” mindenhez passzol.

És itt érkeztünk el a kóstoló utolsó, legérdekesebb tételéhez. Ez pedig egy 2017-es Botrytis Kövidinka volt. Ez ugye eleve késői érésű szőlő, de ennél a tételnél Balázsék ezt kimaxolták, a szüret végül november 25.-én történt. (Azért, mert eddigre a környék összes vadja odatalált, és félő volt, hogy ha még tovább várnak, végképp nem marad semmi szüretelni való.) Eddigre persze a szőlő már igazán aszúsodott, töpörödött volt. Hideg is volt, Balázs elmondása szerint nem volt már az az igazán kellemes szüreti idő sem. Mindenesetre az abból készült, 9 hónapig érlelt bor igazán jól sikerült. Kifejezetten szamorodnis-aszús jellegzetességeket mutató, de azoknál azért könnyedebb bor, 12,7% alkohollal és 30g maradékcukorral. Ez még nincs kereskedelmi forgalomban, Balázs kicsit teszt jelleggel is hozta el, de végül mindenkinek bejött a társaságból.

Összességében ez egy nagyon is hangulatos évnyitó rendezvény lett, Sziegl Balázs pedig igazán figyelemreméltó borász. Mostanában sok fiatalabb, új generációt képviselő borásszal találkoztunk. Azonban az ennyire »föld és szőlő közeli« azért ritkább közöttük. Roppant sokat lehetett tanulni Balázstól ezalatt a két óra alatt a szőlő átoltásáról, a Hajós környéki földek  talajának összetételéről de legfőképp és általában arról, hogyan is kell (kellene) viszonyulni a szőlőhöz minden borral foglalkozónak. Ha rajtam múlik, mindenképp le fogunk látogatni hozzájuk, erre buzdítottak is mindenkit, Persze az említett kis létszám miatt ez csak előre egyeztetés után lehetséges, erre pedig a Facebook oldaluk talán a legalkalmasabb. 

Az alábbi, írásunkat záró sorokat is ott találtam, a záró fényképpel együtt:

Bölcs, öreg tőkék.
Élet, mely sok mindent kibír. Küzd, hogy még sokáig adhasson. Feltétel nélkül. Értéket. Példát. Cserébe kap is. Törődést. Megbecsülést. 
Közel a földhöz. Mert a föld adja az erőt és az energiát az élethez. 
Szeretnénk egyszer mi is bölcs, öreg tőkék lenni. 

Eszerint próbálunk élni. 2019-ben is.