Grund Studio

Eger mai csillagai...

2019. május 06. - GyökösiAttila

A borászat, a borkészítés – bármit is mondjanak némely szakmabeliek – mindenképp reneszánszát éli. A bor mint termék elfogadottsága igenis nő, borokat fogyasztani és azokat készíteni egyaránt trendi dolognak számít. Ugyanakkor azért abban persze sok igazság van, hogy messze nem minden piaci szereplő, borász, bortermelő és messze nem minden borvidék találta meg a bölcsek kövét, például nem mindenhol sikerült igazán megtalálni az adott bortermelő vidék saját, jellemző arculatát.

eger0.jpg

A marketing kínál már bevált megoldásokat erre, például ennek az arculatkeresésnek egyik lehetséges eleme lehet az adott borvidékre jellemző, némiképp sztenderdizált bor készítése és palackozása. Arra gondolok, amikor egy borvidék termelői azonos néven (mintegy márkázva a bort és az azt termő vidéket) de a saját elgondolásuk, elképzelésük alapján készítenek bort. Ezt aztán saját borászatuk nevén, de mégiscsak a termőhelyre jellemző, közös 'márka' néven palackozzák.

Persze ez sem igazán új keletű találmány, vannak ennek klasszikus válfajai, például az (egri-) bikavér. Ez ugye egy több mint másfélszáz éves múltra visszatekintő bor, amely azonban sokáig messze nem volt olyan pontosan meghatározható, mint a fentebb vázolt, modernebb »közös néven« futó borok. (Mára már persze megoldották a bikavér szabályozását is.)

Az ilyen termelői összefogással készült borokra az elmúlt években több példát is találunk, ilyen például a BalatonBor és a Villányi RedY.

A BalatonBor olaszrizlingből készül, jó ivású, ugyanakkor tartalmas balatoni bor, elsősorban a gasztronómia és a régiós értékesítés számára. A BalatonBor az első termelői összefogásra épülő régiós bormárka Magyarországon, ezért joggal mondhatjuk, hogy „a Balaton Bora”. A BalatonBor a Balatoni Kör és a Rizling Generáció közös terméke, de bárki készítheti, aki megfelel a feltételeknek. Az objektív paramétereken túl a termék minőségét egy, a Balatoni Kör és a Rizling Generáció által összehívott bíráló bizottság garantálja. Kizárólag a borbírálaton megfelelt borokból készülhet BalatonBor.

A ready szó játékos megkurtításával létrehozott RedY nevet kapta a villányi borvidék terméke. A névben az Y arra utal, hogy a villányi pincészetek ezen a könnyebben fogyasztható boron keresztül szeretnék megszólítani és megnyerni maguknak a Y generáció fiataljait. A „Villány vidám arcát” felvillantó RedY egy portuguieser alapú házasítás, amelyben megjelenhetnek még a blauburger, zweigelt, kékfrankos, kadarka és más Villányban honos fajták.

Nemrég Egerben jártunk, ahol - bár a legtöbbünknek az egri bikavér ugrik be a város nevét hallva - a szőlőterületek majdnem felét a fehér fajták teszik ki. Nem árt tudni, hogy az Egri borvidék éghajlatára a hűvös klíma és az átlagosnál alacsonyabb csapadékmennyiség jellemző. Ez a kombináció egyaránt kedvez a fehér és a kék szőlőknek is, amelyekből sokféle található itt. Ennek a sokszínűségének köszönhető, hogy Egerben a házasítások készítése régi hagyományokra tekint vissza.

eger2.jpg

2010-ben fogalmazódott meg a gondolat, hogy az egri bikavér párjaként egy fehér házasítás szabályozását is kidolgozzák. Először tíz pincészet lépett színre egri csillaggal, majd az egymást követő évjáratokban ez a szám fokozatosan nőtt. Tavasszal és nyáron, ha könnyed, friss borokat keresünk, érdemes az Egri borvidék egyik kiemelt borát, az egri csillagot választanunk.

Ezt egy igazán hangulatos, a Síkhegyen fekvő szőlők közötti réten tartott kóstoló során volt módunk ki is próbálni. A mintegy 7 különböző egri csillag kóstolása közben három neves bortermelő, a St. Andrea Szőlőbirtok tulajdonosa, Lőrincz György valamint Thummerer Vilmos és Bolyki János meséltek az általuk készített egri csillag borok történetéről.

eger1.jpg

Az ily módon 'márkázott' bor egyértelműen sikertörténetnek tűnik, ahogy Bolyki János összegezte:

"Mára már szinte nincs is helyi borászat egri csillag nélkül, és több erre fókuszáló rendezvényt is tartunk Egerben, a palackokkal pedig a fogyasztók a boltok polcain és az éttermekben is találkozhatnak. Mi arra törekedtünk, hogy egy lendületes, gyümölcsös bort készítsünk, ami egy vagány címkével és a könnyen nyitható csavarzárral a mindennapok bora lehet, és látjuk, hogy a fesztiváljainkon is népszerű az egri csillag."

Az egri csillag legalább négyféle szőlőfajtából álló házasítás, amelynek legalább a felét Kárpát-medencei fajták teszik ki. Három kategóriája van, a classicus, a superior és a grand superior, amik mind száraz borok. A classicus általában friss, üde, intenzív gyümölcs- és virágaromákat érezni benne, és ha fahordós érlelést is kap, akkor sem lehet uralkodó benne a hordós jegy. A szőlőfajták házasításának köszönhetően kiküszöbölhetőek az évjárathatások, és a variációk száma szinte végtelen, így mindenki megtalálja a kedvencét közöttük, akár a kissé feszesebb savú, neutrálisabb, vagy az érett gyümölcsökkel teli, illatosabb stílus áll közel hozzá.

Ezek a könnyű, friss tételek a mindennapok borai. Tökéletesek egy hétköznap esti gyors vacsora mellé, akkor is jó választás, ha átugranak a barátok, vihetjük magunkkal piknikre, biciklitúrára vagy vízpart mellé, de ne habozzunk csak úgy magunknak is bontani egy-egy palackkal munka után.

A stílusához pont jól passzolnak a tavaszi-nyári fogások. Egy-egy izgalmas összeállítású szendvics, egyszerűbb tésztaételek, csirkesült, szezonális zöldségek, halburger, saláták, tengeri ételek – látható, hogy nem kell bonyolult ételekben gondolkodni a classicus egri csillag mellé.

eger8.jpg

eger7.jpg

Azonban az egri csillag messze nem "csak egy könnyű, nyári" bor. A grand superior egri csillagokat már nem pikniken, hanem Gál Tibor Fúzió névre hallgató borbárjában (helyesebb talán látogatóközpontot írni) kóstolhattuk. És hát nem csalódtunk bennük. Ezekhez a borokhoz valóban ez a környezet passzol, ezek már - bár szintén könnyen ihatóak - de igenis komoly mélységekkel bíró borok. 

Mindenképp érdemes kiemelni az egész egri látogatás számomra legmeghatározóbb elemét, a borászok közti jó viszonyt, baráti kapcsolatot. A túra során Lőrincz György volt végig velünk, sokat beszélgettünk vele, de a kóstolókra hosszabb-rövidebb időre becsatlakozó borászok mindegyike gyakorlatilag mintegy gyerekkori barátságot idéző módon, közvetlenül beszélt és mesélt Györgynek, nekünk és persze egymásnak is az épp aktuális munkákról, az épp készülő borokról, és általában a tervekről is. Kifejezetten pozitív és jó hangulatot sugárzott az egész látogatás. És azt hiszem ennek az egész 'közös bor' projektnek épp ez a lényege. Ott, azokon a területeken tud sikerrel működni ez az elképzelés, ahol a helyi borászok képesek egymás elismerésére, ha szükséges épp egymás kisegítésére is, nem egymás ellen dolgoznak, hanem együtt. Azt hiszem, el is hangzott, hogy ők nem egymás konkurensei, hanem együtt állnak ki a többi borvidékkel szemben. És ez mindenképp jó taktikának tűnik...

Ezek a borok mára már igazán sokfelé elérhetőek, érdemes és mindenképp ajánlott minél többféle egri csillagot kipróbálni, biztos, hogy meg fogjuk találni a saját kedvencünket is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://grundstudio.blog.hu/api/trackback/id/tr9014811524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása