Egy kisebbfajta magyarázkodással kezdeném ezt a beszámolót. Facebook-os beharangozóban kollégáim azt írták, „Gyuri barátunk kényelmesen elmetrózott a Palack borbárba Kamocsay Ákos borkóstolójára”. Sajnos nem értesítettem a szerkesztőséget, hogy ma kivételesen Gyuri nem tömegközlekedést vett igénybe, hanem botor módon elfogadta egy barátja invitálását, és ő is a dugóban araszolhatott majdnem egy órát Újpesttől a jóságos Allee-ig.

Így aztán épp öt perc késéssel estem be a Gellért-téren található helyes kis Palack borbárba. Kamocsay Ákos (az idősebb tartotta a kóstolót, csak hogy félreértés ne essék) éppen elkezdett beszélni, én pedig lehuppantam egy zömében hölgyekből álló (színházba járós, értelmiségi, klasszikusan-szépen felöltözött társaságot képzeljünk el – minden bántás nélkül!) társaság mellé az asztalhoz. Nem is sokáig árválkodott a poharam üresen. (Mint tudjuk, az a legszomorúbb látvány.) Bevezetésként Kamocsay Ákos mesélt a neszmélyi borvidékről, melynek körülbelől 1400 hektárjából legalább 400 hektárt ők birtokolnak. Ennek a területnek nagy része Komárom és Esztergom között, gyakorlatilag a Dunára néző neszmélyi Meleges-hegyen található. A Duna közelsége egy speciális mikroklímát biztosít a szőlőnek, ennek több pozitív hatása is van.

Közben megérkezett az első tétel, mely a Hilltop Irsai Olivérje (2017) volt. A borászat szinte kettéágaztatható: a középkategóriának megfeleltethető rész a Hilltop termékcsalád (9-12 bor), őket nagyrészt nagyobb üzletláncokban találjuk meg. A prémium a főborász, tehát Kamocsay Ákos nevét viseli. Ez utóbbi a termelés 30%-át teszi ki, külföldre pedig száz százalékban Hilltop megy. Ennek eredetét is megtudtuk: a rendszerváltozás után brit kereskedők jöttek felmérni a hazai borpiacot, s a volt móri állami gazdaságból való elköltözés, valamint több sikert követően Nagy-Britannia lett az egyik, ha nem a legnagyobb felvásárlója a Hilltopnak. Jelenleg az export és a hazai eladás körülbelül fele-fele arányt képvisel. Na de a kis történeti elkalandozás után (akit ez részletesebben érdekel, a Hilltop weboldalán találhat elég információt).

Első borunkra visszaugorva azt kell mondani, hogy az Irsai Olivérből nemhiába mondta azt a főborász, hogy sosincs elég belőle – még fel is kell vásárolniuk a szőlőből. Könnyű, jól iható, illatos bor igen jó áron. Szinte víztiszta színű, friss üde, ropogós zöldalma illattal, jó savakkal. Mellettem a nyugdíjas hölgyek is bólogattak, pedig az egyikük végig a vörösbor iránti szeretetét hangoztatta (végignézve a borsort, nem is vett észre vöröset, pedig kettő is volt később).

Ezután már jött is a második tétel, a Kamocsay Prémium Sárgamuskotály (2017). Ez sem egy tipikus szőlőfajta volt anno Neszmélyen, nem úgy, mint az olaszrizling. Na de a borról: hihetetlen virágos kibontakozás, szép savak, talán kicsi kövesség. Én még a maradékcukrot is megkérdeztem volna a lecsengés miatt, de aztán kiderült, hogy csontszáraz ez a bor. Az idei VinAgora ezüst teljesen megérdemelt.

Harmadik bor jött, Kamocsay Prémium Olaszrizling (2017). Nem vártam tőle túl sokat, annál nagyobb is lett a meglepetés: aranyba hajló szín, gazdag savak, ízek, friss barack. A bor annyira komplex, annyira kerek volt egy kis közepes lecsengéssel, hogy teljesen levett a lábamról. Az alkoholtartalomra rákérdezve még jobban leesett az állam: 15,5%! Minden évben 20 cukorfok körül szokták szüretelni, valószínűleg tehát jól érzi magát Neszmélyben. A VinAgora arany teljesen megérdemelt. Kamocsay Ákos egy kérdésre elmondta, hogy igen sokat kell küzdeni azért, hogy a fogyasztók ne írják le a borászatot csak azért, mert nagy. A prémium kategóriában nem is hittek sokan, nem is hiszik, hogy nagy borászatoknál léteznek jó borok - ez talán most már változik.

Negyedik tételként egy olyan bor jött, amit mosolyogva úgy mutatott be a főborász, hogy „csak ott nem nyer, ahol nem indítják”. Általános derültséget okozott ezzel, de volt is alapja… ez a bor a Kamocsay Prémium Ihlet Cuvée (2015) volt. Klasszikus aranyszínű bor került poharamba igen komoly feltapadással, beltartalommal. Intenzív, telt, gazdag illat jellemezte a cuvée-t a már megszokott jó savakkal. Egyik sikerboruk, melyet 70% hárslevelű alkot (ebből szinte nem is volt Neszmélyen korábban telepítve), 20 % chenin blanc (erre a fajtanévre nagy sugdolózás ment mellettem, hogy hogyan is kéne leírni, meg ki mit hallott) 10% chardonnay-vel kiegészítve. A hárslevelű adja az illatot, a chenin blanc a házasítást egészíti ki, a chardonnay pedig kiteljesíti a küvét. Meleg lösztalajon termett az alapanyag, de nem szabad elfelejteni, hogy az altalaj egyes esetekben mészköves, agyagos is lehet – tehát nem szabad leírni a jó öreg löszt. A díjakat már fel sem tudom sorolni hozzá. Miközben oldódott a hangulat, jókat mosolyogtam a főborászon. Egy újságíró felbátorodva kérdezgetett tőle, pláne az alkoholtartalom érdekelte minden bornál. Kamocsay Ákos sem tudta fejből, megnézte az üveget. Ilyenkor mindig jókat derülök, pláne ha valaki csodálkozik is, miért nem tud mindent a borász. Még jó, hogy nem kérdezgettem maradékcukrot, lehet, hogy mérges is lett volna. Ez szerintem rendben van így, nem tankönyvi pontosságot várok el én sem. Jó a bor, tetszik a vendégeknek? Ez a lényeg, pláne egy ilyen sajtós kóstolón, ami bevallottan (félig) laikusok számára kerül megrendezésre. Mellettem közben tanakodtak a nénik, hogy kiöntsék-e a borokat, de aztán a főborász példáját látva felbuzdultak ők is.

A lényegre visszatérve: az ötödik bor táncolt elénk, mely a Kamocsay Prémium Chardonnay (2016) volt. A prémium borok nagyrészt kézi szüretet, kézi válogatást is jelentenek, ez szerintem fontos az évi 5-6 millió palack borászati kapacitást tekintve. Világos aranyszín, könnyed illat, azonban kiváló tartalom jellemezte ezt a bort is. Negyedjére lett a VinAgora legjobb fajtabora idén. Szép savak, kicsit kesernyés lecsengés jellemezte. Népszerű bor jó ár-érték arányban (ez a tétel is 2000 forint körül van!). Sajnos a kóstolóhelyiség egy különterem félhomályát jelentette – nem is a hellyel van a gondom, hanem a szemrevételezésnél a színeket nagyon nehéz volt beazonosítani. Jó, lehet erre azt mondani félig jogosan, hogy eddig a borok a szalmasárga-arany valamelyik árnyalatában mozogtak, és ez igaz is. Nekem viszont nagyon fontos, azaz a kis memóriámnak, hogy a kis különbségek is megmaradjanak. Itthon még mindig népszerű a kicsit hangulatosabb világítás, mint a steril szoba, ezen a szinten talán érthető is. Borbírálásnál persze figyelniük kell mindenre. A következő borunk egy igazi világfajta, a pinot gris volt. Mellettem ismét megindult a sugdolózás, de hamar kiderült, hogy ez bizony a jó öreg szürkebarát (szokták is mondani a borászok, hogy néha nehéz eladni magában az eredeti névvel). Szép óaranyba hajló színű bor, kicsit lustább mozgás, vegetális-mézes illat. Én még mintha százszorszépet is éreztem volna benne, de ki tudja. Kerek, szép bor – Kamocsay Ákos szerint harmonikus, sima – és milyen igaza volt! Én erre azt mondanám, ha küvé lenne, hogy szépen össze van hangolva. A jó savakat már le sem kell írnom.

Lépünk egy nagyot a szomszéd hölgyek örömére, két vörösbor jön. Az első a Kamocsay Baalbec Cuveé (2015). ami az utolsó ilyen borukat jelenti, hiszen a Szekszárdon lévő 160 hektárnyi kékszőlőjüket eladták. Pinot noir van még Neszmélyen, illetve a következő bor alapanyaga, a merlot Kesztölcön. Megrogyott már az elmém a hetedik bornál, igazából későn vettem észre a kiöntőt (Kamocsay Ákos a vizeskancsót használta először, mosolyogtunk is). Vissza a borra: francia eredetű szőlőfajta, amelyről most mindenkinek Argentína szokott eszébe jutni első hallásra. Közepes bíborszín, szép feltapadás. Feketeribizli, meggy, kis bőrösség jellemzi a bort. Ízben sok-sok kesernyés fűszer, kis dohány, de nagyon telt korty. Száraz lecsengéssel, és jó emlékkel búcsúzott a bor. Az utolsó tételnél már mindenki össze-vissza beszélt, kérdezgette a főborászt különböző érdekes kérdéssel (ami valószínűleg neki nem volt új), például pezsgőről, hordóhasználatról, stb. Vagy hogy van-e kedvenc bora Kamocsay Ákosnak? Kiderült, hogy nincs, és hangulattól függ, hogy mit iszik – teljesen egyetértek vele ez utóbbiban. Aki idáig tudta követni a cikket, minden elismerésem, már csak az utolsó borleírás maradt.

A záró tétel a Kamocsay Prémium Merlot (2016) volt. Őt egy különleges helyről szüretelték, egy nagyon meleg (déli fekvésű) lejtőről, mely a hegy szikláinak hővisszaverése-tartása segítségével egyedi klímát kap. 17 hektár merlot szőlő van Kesztölcön, ebből rozét is tudnak készíteni. Telt, fűszeres, kicsit sötétebb színű zamatos bort kaptunk. Jó bor volt, nem hatalmas, de jó tétel. A forgalom 20%-át teszi ki a vörösbor, amint azt egy utolsó kérdésre adott válaszból megtudtuk.

Részemről az elégedettség inkább 100% volt ezen az rendezvényen, mely pontosan két óra volt. Visszakóstoltam még a kedvenc – miket írok – olaszrizlingemet, megköszöntem Kamocsay Ákosnak a kiváló borokat, és kiléptem a Gellért-térre a valóságba. Ár-érték arányban bátran ajánlom boraikat, s remélem, egyszer eljutok a festői szépségű Neszmélyre.

A borkóstolót a WineGlass szervezte, nagy köszönet jár nekik!

Kamocsay-Hilltop borról már videóban is beszélt Barbara, ezt ide kattintva tudjátok megnézni.

És a rengeteg betű után itt van néhány kép az estéről: